Üdvözlök mindenkit!
Hosszas eltűnés után újabb cikkel érkezem. Nem tudom, van-e, aki még követi a blogot, de ha igen, elnézést kérek a felszívódásért. Ennek oka összesen annyi, hogy rengeteget kellett tanulnom, és az érettségire készülő páromat is segítettem.
A magyarázkodás után vágjunk is a dolgok közepébe. Nem is olyan régen rátaláltam a Facebookon egy olyan oldalra, ahol a szerkesztők aktívan hirdették a carpe diem(élj a mának) eszméjét. Nagyon elgondolkodtató lehet a kérdés, hogy mégis milyen határokig lehet a mának élni, de a mai kis gondolatfoszlányomban ennek csak töredékét fejteném ki.
Az igazán törekvő emberek általában már az iskolában elhatározzák, hogy ők majd boldogok lesznek. Ha lesz házuk, autójuk, párjuk, vagy ha esetleg a szerelem már rendben van, akkor az összeköltözés, vagy házasság után jön el a nagy teljesség. Én is nagyon sokáig így gondoltam, főleg a párommal kapcsolatban. Úgy gondoltam, hogyha végigszenvedem a gimnáziumot, az egyetemet, akkor majd minden jó lesz, ha most nem is érzem magam jól. Ez a gondolat éltetett, amíg rá nem jöttem, hogy annyira a jövőben élek, hogy éppen eltékozlom a jövőmet.
Persze ez nem azt jelenti, hogy a jövő nem lesz szuper, mert igen is az lesz, mindenestül. Ettől függetlenül viszont nem szabad csak úgy elengedni a perceket, amikben élünk, ezért kell úgy a mának élni, hogy a jövő is biztos maradjon. Fontosnak tartom, hogy ne hidegüljünk el a mindennapi dolgoktól, mert azzal még a jövőt is képesek vagyunk elrontani, megmérgezni. Nem fogok kevesebbet időt tölteni a párommal azért, mert ha elvesz feleségül biztos boldogok leszünk, addig inkább az időm túlnyomó részében tanulok, és spórolok, hogy a jövőbeli énem jó gazdag legyen. Ha így gondolkoznék, bizony azt a bizonyos majd szócskát is semmisé tenném, mert a párom biztosan nem venne el feleségül.
" Az élet az, ami akkor történik, amikor azzal vagy elfoglalva, hogy terveket készíts."
- John Lennon
Nem szabad hagyni, hogy ez az attitűd vegye át az életünk kormányát. Attól még, hogy jól tanulok, vagy nem tapsolom el a pénzem, néha bátran megengedek magamnak egy wellness hétvégét, vagy egy kellemes túrát a hegyekben, vagy egy új magassarkút. Azért, mert ettől szebb lesz a jelenem. Jobban érzem magam tőle, és közben nem tűnik el a jövő, mert ott van, csak a jelenben van egy magassarkúm is. A boldog jövő képe inkább motiváció legyen, mintsem alternatív élet, ahol eltöltjük a jelent. A majd ugyanis sohasem fog bekövetkezni, mert mindig lesz belőle egy másik. Az ember, mint olyan, egy vágyakozó lény, örökké, telhetetlenül vágyakozó.
Vágyni valamire önmagában nem rossz, sőt csodálatos. Nagyon sokat tud segíteni, hogy haladjunk előre az életben, hogy ne adjuk fel, és hogy ne váljunk céltalanná. A vágyak olyanok, mint a borostyán, vagy a futórózsa. Szépek, gyönyörűek, de ha nem tartjuk őket kordában, bármit képesek behálózni, megfojtani. Termékeny jövő csak csírázó jelenből lesz, ha fájdalmas múlt földjéből fakad is.
Én csak annyit mondhatok az egyszer élünk, élj a mának hirdetőinek, hogy jó, jó, de ésszel. Valóban por, és hamu marad belőlünk, de a biztonságos jövő is ugyan olyan fontos, mint emlékeket gyártani a jelenünkben.
Ebben az eszményben van egy hatalmas pozitívum, méghozzá az, hogy ne tegyünk olyan dolgokat, amik nem vezetnek sehova. Ne haragudjunk, ne gyűlölködjünk, legyünk kedvesek, tanuljunk meg megbocsájtani. Hiszen egyszer élünk, miért kéne azt az egy életet negatívan élni?
Kényeztessük el magunkat, és tiszteljük meg magunkat azzal, hogy biztos jövőbe léphetünk majd.
A jövőt úgy is lehet építeni, hogy közben élvezed a kávédat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése