2015. december 13., vasárnap

A gamer kultúra

Üdvözlök mindenkit!
Ma egy rendkívül kényes témát vettem górcső alá, ami nem más, mint a gamer, azaz játékos, vagy geek kultúra, ki hogy szereti. 




A gamer szó inkább a geek alfaja, ami az alacsony szocializáltsággal rendelkező, egy bizonyos témában (többnyire intellektuális) nagyon jártas személyt jelenti. Nevezik még kockának, gúnyból nyominak is. 

A videojátékok már az 1947-48-as évek óta foglalkoztatják az embereket. '47-ben egy szabadalom formájában jelent meg az első játék, ami egy rakéta repülését szimulálta. Ez természetesen még nagyon fejletlen volt, és Katódsugárcsöves Szórakoztató Eszköz néven volt ismert. Az 1900-as években nem ez volt az egyetlen játék, ami napvilágot látott, innen származik a méltán ismert Spacewar! is, 1961-ből.

A képen egy '58-as játék, a Tennis For Two látható.

A játékok azóta hatalmas mérföldeket tettek meg, rengeteget fejlődtek, és a 2000-es évekre akkora rajongótábort toboroztak maguk köré, hogy saját rendezvényekkel, piaci ággal, webes felületekkel rendelkeznek. Beöltöznek kedvenc játékkaraktereiknek, azaz cosplayezik őket, és ezzel fantasztikus, látványos eredményeket érnek el. 

Nyfa Ignis, elismert magyar cosplayer hölgy. A kép a 2015-ös PlayIT rendezvényen készült.
a képett készítette: Cleanpig's Hideout(katt ide)

De mégis kik azok a cosplayek, és képernyők mögött, akikből ekkora élményeket, és motiváltságot vált ki a játék élménye? Sokat gondolkoztam rajta, hogy a sötét oldalt, vagy inkább a fényes részt ismertessem először, de mivel az elítélt réteg sokat inkább ismert, és klisés, ezért lássuk ezt először.
Valóban vannak függők, és mivel nem értek hozzá, nem mondhatom ki szabadon, hogy ezt mi okozza, de véleményem szerint a kiközösítő társadalomból való menekülés, a játékban elért sikerek teszik őket függővé. A cikkem megírásához kikérdeztem egy olyan játékost, aki volt már a sötét oldalon is, de a párkapcsolata hatására visszatért, és bár hobbiként megtartotta a játékot, de már nem függő. Amikor arról kérdeztem, hogy mennyire, és mitől lehet "ráfüggeni" egy RPG-re, vagy egy FPS-re. (játéktípusok)

"Ha valami célom van egy játékban, nagyon sok időt el tudok tölteni vele. Megunni sosem szoktam, csak ha valamit csinálnom kell, felállok mellőle."

"Szerintem a játék valóban sikerélményt ad, akár olyan társaságot is találhatunk vele, amibe valóban beleillünk."

Talán ez a magyarázat a függőség jelenlétére. A játékfüggőknek ugyan úgy segítségre van szükségük, nem pedig elítélésre. Természetesen nem csak ők lapulnak a monitorok mögött, mint ahogyan ezt láthattuk Nyfa Ignis kisasszony példájából is, aki egy vele fotózkodókkal nagyon kedves, elszánt cosplayer. Természetesen nem ő az egyetlen, ő csak egy hazai példája ennek a munkásságnak. Ezen az ágazaton kívül vannak még olyanok, akik a játékokban jönnek rá, hogy programozók, játéktervezők szeretnének lenni, vagy olyanok, akik kedvenc játékaik kapcsán tanulnak meg igényes fanfictiont írni. A játékok emellett fejleszthetik a stratégiánkat, problémamegoldó készségünket, és reflexeinket is. (egészséges körülmények között)

Vannak olyanok, akik felveszik, ahogy játszanak, és ezzel nyernek követőket a YouTube-n. Ebből is van igénytelen réteg, de ezt most félretenném. A legismertebbnek talán PewDiePie-t, azaz Felix Arvid Ulf Kjellberg-et mondanám, aki jelenleg több, mint 40 838 020 feliratkozóval rendelkezik. Játékokat próbál ki, emellett szórakoztató videókat készít a fiatal korosztály, és bármilyen más érdeklődő számára. Az ő esetében nem egy profi gamerre, csak egy humoros, fiatal felnőtt férfire kell gondolni, aki élvezi, hogy játékokkal (ezek közül is rengeteg paródiajátékkal) szórakoztathatja magát és nézőit. A csatornáját itt érhetitek el.

Felix, azaz PewDiePie, a híres videós

Magyarországnak is van kikkel büszkélkednie ezen a téren, hiszen alig két éve robbantak be a médiába a mára már hatalmas rajongótáborral rendelkező TheVR srácok. Komzsik János (Jani) és Fábián István (Pisti) már csak az informatikára koncentrálódott. Az ő esetükben nem kis szakértelem bújik meg a háttérben, ugyanis technológia termékbemutatókat, teszteket készítenek nekünk a TheVR Tech csatornán (katt ide), míg szórakoztatnak bennünket játékukkal, és Pisti kirohanásaival a TheVrR csatornán (katt ide). 
A komikus baráti páros túllépte a 100.00 feliratkozót a techen, az alapcsatornán pedig a 200.000 követőt is. Őket is láthatjuk teljes életnagyságban a gamer rendezvényeken. 

TheVR Jani, és TheVR Pisti, sokunk kedvenc videós párosa

Még ezen a jól kivesézett témán belül is találunk felfedezetlen titkokat: Mi a helyzet a hölgyekkel? Cikkemben egyetlen nőt említettem meg, a férfi nem sokkal túlnyomóbb többségben foglal helyet a játékosok között. 



A legtöbb férfi álma egy olyan gamer lány, aki játék közben is szexi. Talán ezek az elképzelések nem is léteznek, mert mindkét nem tud ugyanúgy "punnyadni" a gép előtt. Sokan azt mondják, a hölgyek nem igazi gamerek, és nem is lehetnek azok, de véleményem szerint teljesen mindegy valaki neme, ez beállítottság kérdése. Élő példa erre DoggyAndi, egy videós hölgy, aki túllépte a 45.000 követőt is. (katt ide a csatornáért)
A nő-téma mellé tenném szorosan a férfiak vonzalmának kellemetlen irányait is. Vonzalom a nem létező karakterek iránt, rosszabb esetben szexuális érdeklődés: ez már szintén nem az egészséges kategória. Nők esetében ez annyira nem jellemző. A hölgyekre inkább a hiányos öltözet cosplaynek-nevezése, és a hasonló férfiaknak való imponálás az. Az ő munkájukat nem becsülöm túl nagyra, ellenben Nyfa Ignissel, vagy a Julius King Cosplay-el (katt) akik tényleges munkát fektetnek abba, amit csinálnak. 


Nektek mi a véleményetek erről a kultúráról? 
QuinnLinette


2 megjegyzés:

  1. Szia! ^^
    Látszik, hogy sokat foglalkoztál a témával és foglalkoztál a dolgokkal, tök jó bejegyzés lett. :) Örülök, hogy végre valaki ilyesmiről is írt.
    Emlékszem, mikor régebben volt időm játszani (haha, végzős év), akkor könnyen összebarátkoztam külföldi játékosokkal, akik általában 20-30 körüli férfiak voltak (mellesleg irtó jófejek :D), és azzal szórakoztak az elején, hogy nem hiszik el, hogy lány vagyok, mert az online játékokon játszó nőegyedekről szóló történetek csak mítoszok. Bár ez érthető a sok női karakterrel rendelkező férfi miatt. :D

    VálaszTörlés
  2. Szia!:) Nagyon jól esik a dicséreted, miután több órát foglalkoztam a témával:) Én magam is játszom, ha időm akad, és voltak hasonló élményeim.:D Bárhol láttak a WoW-ban, feltették a nagy kérdést: "Lány vagy, vagy férfi, női karakterrel?" :D

    VálaszTörlés