Sziasztok!
Gondolom, nem csak velem fordult már elő, hogy ha megöleltem, vagy megpusziltam valakit az utcán, rosszalló tekintetek kísérték az akciót. Amikor az első pár alkalommal szurkáltak meg a tekintetükkel savanyú járókelők, teljesen lesokkolt, hogy vannak ilyen emberek, míg később sajnos rá kellett jönnöm, hogy manapság az emberek többsége ilyen, és emelem kalapom a kivételek előtt.
A szeretet a négy fal közé való! Mondják a savanyú okosok. Természetesen van egy határ, ami után már nem szeretnénk szemtanúi lenni egyesek érzelmek kinyilvánításának, de van, aki már egy baráti, vagy éppen szerelmes ölelésre és úgy néz, mintha a nyolcadik főbűnt látta volna. Mindenkinek szíve joga, hova néz és hogyan, de van, aki ilyenkor még be is szól, kifejezve ezzel, hogy a szeretet bizony otthonra való, és a világ egyik legundorítóbb dolga ölelkezni egy buszmegállóban. A "kedvencem" viszont az, amikor egy-két összetört szívű, komplex, megfejthetetlen érzésekkel teli, engem senki sem ért meg tinédzserlány a kéz-a-kézben sétálgató szerelmespárok láttán forgatja a szemét, és azonnal ereszteni kezd a feje.
A melegek aztán végképp! Egyszerűen lehetetlenség írásban kifejezni, mennyire tudják utálni, ha egy meleg pár ölelkezik, vált csókot, vagy fogja egymás kezét. Én sosem értettem, mi ezzel a baj, és egy régebbi (ma már nem működő) általam vezetett blogmagazinban is kifejeztem ez iránt a véleményemet: A szeretet az szeretet. Engem ugyanannyira boldoggá tesz, ha egy meleg párt látok ölelkezni, vagy csókolózni, mintha egy hetero párt látnék. Azoknak az embereknek, akiknek savanyú a szőlő, ugyanúgy el fogják ítélni mindkét fajta ( ami igazából ugyan olyan ) szeretet, és mindenkinek be fognak szólni, le fogják nézni őket. Emellett foglalnak helyet az álszentek, akik az elfogadást hangoztatják, miközben a hetero párok mellett elsétálnak, a melegeket pedig le is köpnék.
Tegyük fel, hogy mindenki jófej. Hol a határ? Ez az a kérdés, amelyre a válasz mindenkiben máshogyan fogalmazódik meg. Mindenesetre, szerintem az ölelés, a csók, a kézfogás, és a hasonló aranyos gesztusok bátran, és szabadon kell, hogy ellepjék az utcákat. Meg lehet bélyegezni hippinek, és lehet nevetni a következő, komolytalan mondaton, de ettől lesz a világ egy jobb hely. Én, személy szerint a határt az egymás szájában aktívan turkáló szerelmeseknél, és az idegesítően hangoskodó, vinnyogó röhögéseknél húznám meg. ( Itt nem a nevetgélés szelíd formájára gondolok, amit szintén szeretek hallani.) Természetesen van, amit valóban nem mindenki szeme láttára kéne csinálni, de ezeknek az apró dolgoknak még szemtanúként is örülni kell.
Miért is jó nekem, ha mások ölelkeznek? Hiszen engem nem ölel senki! Ez a kedvencem. Irigy vagyok, tehát vagyok. Talán, ha nem csupa negatív érzelemmel indulnánk neki a világnak, minket is ölelne valaki. Talán, ha rámosolyognánk azokra, akik szomorúak, vagy azokra, akik éppen boldogok, sokkal gyorsabban érne el bennünket is az a pozitív erő, amiről az olyan hippik papolnak, mint én. Rájuk nézünk, forgatjuk a szemünket, hiszen ők nem tudhatják, mit élünk át, ezért olyan boldogok. Na várjanak csak..! Hahó! Nem te vagy az egyetlen, akit bánt az élet, más emberek is sok mindenen mentek keresztül.
Ha egy kicsit is szíven ütött..
Ha egy kicsikét is megérintett az írásom, vagy esetleg magadra ismertél, változtass. A posztom lezárásaként kattints IDE! és hallgass meg egy jó kis régi számot arról, hogy magadat kell megváltoztatnod ahhoz, hogy egy szebb, boldogabb helyen élj. Küldöm a pozitív energiát! ^_^
Megvolt a zene, megvolt a jó hosszú szöveg, most jöjjön néhány inspiráló kép, mert az sosem maradhat ki. A források linkjeit a képek alatt találjátok, találkozunk a következő posztban, sziasztok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése