Kell egy zug, hol csuklómat nem fojtja a kötél.
Ha fojtja is, szorítsa az, mit magam után húzok,
A tollnak vonása, amíg önmagam vagyok.
Mert én itt vagyok én, e tengernek közepén,
Én itt nem fulladok, hol szabadon úszhatok
S a vas, a hideg fém
Nem szorítja lelkem égető ölén.
Szabadon éljek, úgy hogy tanulni ne a könnyekben kelljen,
Szenvedéllyel, úgy igazán teljen
Minden perc amit itt, tollal, billentyűvel
Ceruzának vonásával, lelkem hallgatásával teszek.
Mert hogy egyszer elvették,
Másodszor nem fogják
Az életem, az örömöm
Szívem szavainak tollát.
Nem maradok, egy percig se kívánd
Mert a lélek szabadságért kiált.
Megölsz engem, hagyd már békességem!
Lila foltok, harctól véres, remegő kézen.
A képek sajátok.
